A Te neved...

Most csak keresem magamban a fényt, járok, kelek lelkem országútján. Fényes utak, rögös utak váltakoznak zajosan. Bennem most Te vagy igazán minden, bennem most Te vagy a Nap, mit a felhők el nem takarnak. Majd ismerős zaj töri meg a csendet, hallom, hogy ismét mulat a Légió, lándzsáik megint véresek. Megfeszítik a tévelygőt, az ártatlant, a szeretőt, a szerelmest, miközben kacajuk betölti a sivatagot, hol nincs út, ezért gondolnám, nincs tovább. Idővel a halhatatlan majd ismét feltámad, a villámok újra cikáznak, az eső utat mos a Nap felé, s bennem elindul valami, feléd... Mikor feltámadok, engedd, hogy első szavam a Te neved legyen, szerelmem...

Thons

2011. 08.31.