Démon

Természetfeletti álom... csak simogat, mintha szeretkeznék a mindenséggel. Testetlen öröm, kéj és erény… Íze van a világnak, minden rezdülésének, létezése minden egyvelegének. A ténytelen gondolatok távol legyenek tőlem, mert a jelen, a jövő és a múlt itt van, érzem, csak nem tudom. Egy fonál a kezemben, mi kivezet a labirintusból. Érthetetlen, hiszen útja meg sem görbül, mégis, nélküle a szörny, a Bikafejű vár rám. Testetlen gondolatok, melyektől fél aki olvassa, csodálkozik aki érti. Szárnyát szegett angyalok kavalkádja van a földön, hol a káosz nyelve a figyelmetlenség és a közöny. Még, hogy Bábeli zűrzavar, hiszen ezt a nyelvet mindannyian beszéljük és gyakoroljuk... Mélyebbre akarok menni elmém valóságába, mélyebbre, látni akarom a belülről fakadó ősi szépséget, melyet minden idők atyja helyezett belénk, mikor eldőlt születésünk az örök pillanatban. Valaki tudja azt, hogy csak jelen létezik, valaki csak hiszi azt, hogy nincs múlt, sem jövő, nem érti az egységet, nem képes felfogni, ezért folyton haláltáncot hirdet maga körül. Mit akarsz még szárnyatlan, földhöz kötött angyal? Azt hiszed nem ismerem titkod, azt gondolod nem vagyok képes érteni fájdalmad, mely miatt egyszerre tisztellek és vetlek meg, mélységesen…? Tudod, ha rád nézek, látom az uralkodó apokalipszist, de ha magamba nézek, akkor viszont az örök életet látom, azt, amit te magad is keresel, hiszen a múlandóságba lettél kárhoztatva. Mi ellen? Mi ellen kell, hogy fellépjek, ha minden egy? Különcséget csupán te mutatsz, démon véreddel, ki kísért a ködös éjjeleken, hogy mindent és mindenkit magához hasonlóvá tegyen. Ezrek, milliók vannak már kárhozatod világában, gyötrelmük hiábavaló. Csak mosolygok, mert örök létezést ígér az a fény, mit az idők atyja belém ültetett. Varjaid szentek, hozzád nem hasonlítanak, csupán válladra szállnak, mert már a keselyük és a hiénák sem szánnak. Istentelen lettél, tagadásra akarsz ösztönözni mindent és mindenkit, de még egy varjú is okosabb nálad, hiszen ő megtanult téged szeretni…

Thons

2012. 12. 11.