A damaszkuszi út

Reggel, szokásomhoz híven, belenéztem a naptáramba, hogy napi teendőimet memorizálni tudjam, s akkor láttam meg, hogy ma Pál napja van. Pál napján a róla elnevezett pálfordulásra emlékezünk, mely elsősorban a keresztény vallást gyakorlók körében híres. Mágusként, én nem csupán a vallásos ideológia felé való megtérést látom e fordulatban, hanem sokkal inkább a megváltozás, a megjavulás lehetőségét.

Sokaknak lenne szüksége manapság pálfordulásra ahhoz, hogy életük, s környezetük élete is jobbá legyen. Mi, emberek, szeretünk mást hibáztatni saját balsorsunk miatt. Hibáztatjuk a gazdasági helyzetet, hibáztatjuk a rossz vezetőket, hibáztatjuk a világot, mielőtt szembenéznénk saját hibáinkkal, amik persze eltörpülnek a globális vétkek mellett. Így van ez, hiszen attól, hogy mi reggel bal lábbal keltünk fel még senki nem hal éhen, gondoljuk. Valójában azonban közvetve megtörténik ez. Egészen addig a napig nem vonhatjuk felelősségre a világot, amíg magunkat nem vagyunk képes legalább naponta egy kicsit jobbá tenni.

Pál látomást kapott Jézus Krisztustól, hite ezért olyan erős lett, hogy egyik percről a másikra felismerte saját hibáit és változtatott rajt. A felismerés ereje vitte rá arra az útra, ami a történet szerint helyénvaló volt, így elkerülte a gyilkosságot és az elkárhozást. A felismerés az, ami a mi életünket is mindig jobb irányba terelheti, csak szembe kell tudjunk nézni valódi önmagunkkal. Hibátlan ember nincs a világon, még a szentek is megteremtették saját poklukat, mielőtt teljes mértékben megtisztultak. Mindenkinek meg van hát a saját damaszkuszi útja, melyen ott várja a lehetőség a változtatásra. Ez mindenkinek saját felelőssége lenne, hiszen senki más nem tehet minket erősebbé, vagy kedvesebbé, csak is saját magunk. Senki nem teheti le helyettünk rossz szokásainkat, vagy vehet fel helyettük jókat.

Olyan egyszerű lenne, olyan könnyű rálépni erre az útra, hiszen minden egyes apró lépés javít valamennyit rajtunk, ami hatással van környezetünkre is. A lehetőség ott van mindenkinek, szegénynek és gazdagnak, bűnösnek és ártatlannak is, hogy tegyen valamit saját fejlődéséért. Egyszerűen nem létezik lezárt út, nem létezik teljesen elkárhozott lélek, míg az Isteni mozdulatra képes, akár egyetlen pillanat alatt, ami a pokolból a mennybe repíthet. Ehhez persze reálisnak kell maradnunk, és valódi tetteket kell végrehajtanunk, mely közben nagyon fontos, hogy ne váljunk önkéntes mártírrá. Az önkéntes mártír saját maga áldozataként emelkedik fel, majd hullik vissza abba a porba, ahonnan elindult.

A transzcendentális indíttatás ritka, a jelek keresése őrületbe vihet bárkit, aki életét rájuk teszi fel, mert azok gyakran vezetnek tévútra. Nem csak a fény, de az árnyék is küzd a lelkekért, ezért is olyan fontos, hogy felismerjük a megváltás útját, amit a boldogság és a felszabadulás kísér, akár minden rossz közepette. Hiszen az útra rálépve könnyen találhatjuk magunkat egyedül, s bizony nem egyszer kerülünk szembe saját és környezetünk démonaival. Az első lépések még könnyűek, de ahogy haladunk úgy kap egyre nagyobb hangsúlyt minden körülöttünk, s ahogy erőnk növekszik, a kísértés és a próbatétel is egyre nehezebb. Nincs azonban annál jobb érzés, mikor visszatekintve saját múltunkra látjuk azt, honnan indultunk és mivé lettünk. Színesebbek lettek a virágok, édesebb a gyümölcs, illatosabb a levegő, s ez az, amiért valóban megéri...

Szofril