Hit

Minden mágikus tevékenység alapja a hit. Sokféle hit létezik, a vakhittől kezdve egészen a tudatos hitig, mely gondolati energiaként tulajdonképpen minden világban zajló esemény mozgatórugója. A hit nagyon mélyen gyökerezik az emberben. Már az ősidők hajnalán, mikor első, értelemmel teli tekintetünket a csillagokra emeltük éreztük, hogy létezik valami hatalmas erő, valami felettünk álló intelligencia, ami mindent irányít és egységben tart. Az évszázadok során egymástól teljesen elzárt vidékeken alakult ki, lényegében nagyon is hasonló hitvilág, mely mára nagy mértékben háttérbe szorult a tudomány előrehaladtával, egyszerű babonának minősült. Teljesen azonban mindaddig nem fog kihalni az emberi szívből, míg akad egy olyan nyitott lelkű ember is a világon, aki feltekint a csillagos égre, s hagyja magát vezetni általuk.

Nem kell attól félnünk, hogy ez mostanában bekövetkezik, hiszen egyre kevesebb helyen tartja össze a társadalmat a hit, de egy más megélési formában továbbra is áthatja a legszélesebb embertömegeket. A különbség csupán annyi, hogy a modern ember saját maga dönti el azt, hogy miben hisz, mit fogad el igazságnak, legalábbis látszólag. Azért természetesen gyermekkori neveltetés, a környezeti hatások rányomják az egyénre bélyegüket, de a fejlődés lehetősége adott számos irányba, legtöbb esetben nem válik kiközösítés áldozatává az, aki nem gyakorolja a születésekor ráaggatott hitet. (Igaz, ma is vannak országok, vidékek, ahol ez így van, de én jelen írásomban arról a közegről írok, amit hazánkban ismerek.) Gyakran éppen az okoz megdöbbent pillantásokat, ha valaki vallása, hite szerint nyilvánul meg, bár ez egyre inkább elfogadott, legyen szó bármilyen hittételről is.

Számos ember számára az önkifejezés módjává vált a hit különbözőképpen való megvallása, kinyilvánítása. Többek között ennek is, s a misztikumnak köszönhető az ezotéria és a spirituális tanok, már-már vallás szintű elterjedése, illetve a különböző egyházi és egyéb tanítások keveredése. Például számos ügyfelem vallja magát kereszténynek, katolikusnak, s nem tartják bűnnek a jóslást. Helyette ezt úgy élik meg, mint ha Istentől vagy az angyaloktól kértek volna segítséget, útmutatást. Egyrészt hatalmas felszabadulás, lelki megkönnyebbülés zajlott le az elmúlt években, mely környezetben az ember meglelheti a fejlődéshez szükséges egyéni utat. Másrészt azonban mint minden korban, megjelent az emberi butaság, s a belé vetett hit, mely képes még ma is tömegeket, de elsősorban az egyént tévútra vezetni.

Számos új szellemi vezető születik a semmiből, mivel csökken az elvárás azokkal szemben, akikre felnéznek, s akik szavára hitelt adnak. Elég csupán annyi, hogy valaki „mesternek” nevezi magát, s máris akad, aki követni fogja őt lelki szomjúságától vezetve. Sokan kezdik el követni saját benső vágyaikat, ideáikat, gyakran csak félig realizálva önmagukat, lebegve egy olyan maguk által teremtett világban, ahol minden szabály változtatható. Drasztikus példa erre számos olyan szekta, ahol az egyén alárendeli magát olyan felsőbb „követeléseknek”, melyek eredete legalább kétséges, de sok esetben akár veszélyes, vagy az egyenes úttal ellentétes. Ám én talán még jobban aggódom azokért, akik csak lebegnek, keresik az igazságot, s ki vannak téve annak a veszélynek, hogy életüket ebben az állapotban élik le, vagy „elkallódnak”, mint a bárányok a sötét erdőben. Hiszen ha az igazság érvényesül a szektákat felszámolják, s a benne élők felszabadulnak, de jelenlegi világrendünkben nincs olyan személyiség vagy eszme, melyhez a hétköznapi emberek viszonyulhatnának.

Ennek ellenére terjed a személyi kultusz, s érdekes módon egyre több az olyan szertartás, rituálé, melynek ígérete első ránézésre is megmosolyogtató, másodikra pedig egyértelműen látszik, hogy irreális. Sajnos mégis sokan fordulnak végső elkeseredésükben ezekhez a könnyen és sokat ígérő technikákhoz, utolsó kapaszkodó gyanánt. Ezek az emberek sokat csalódtak, elsősorban a környezetükben, és önmagukban is. Számos lelki tüskét hordoznak, esetenként fizikait is, és nem találnak semmilyen reális kivezető utat a gondok közül. Ezek az emberek sóvárogva hisznek, hinni vágynak mindenben, ami az ő saját erőfeszítéseiken kívül esélyt adhat számukra a könnyebb életre. Sajnos azonban hamar kiderül az igazság, hogy nincs csodaszer, az angyalok nem nyújtják ki kezüket, a pénzenergia még hatszoros teliholddal sem növeli a nyugdíjat, és a bőség gyertyái ha csonkig égnek sem segítenek a lottó 5-ös megnyerésében. Ha így lenne, a következő sorsoláson legalább tízezer nyertes ünnepelhetné, nem túl sok nyereményét.

Gyakran hangoztatom azt, hogy a mágia nem ígér semmit, nem tesz gazdaggá, nem vonz be szerelmet, mégis, mindent képes megváltoztatni az ember életében. Hitünk hatalmas érték, melyet nem adhatunk oda bárkinek felelőtlenül, mert ha így teszünk csalódni fogunk. A nyitottság, a Vízöntő kor adta szellemi szabadság hatalmas teret adott az embernek arra, hogy maga fedezze fel a megvilágosulás felé vezető utat. Ezen az úton azonban nem árt a következetesség és a folyamatos realizálás. Nem a környezetünket kell realizálni, hiszen azt nem lehetséges, hanem saját magunkat, annak érdekében, hogy ne fecséreljük el az energiánkat. Elvégre minden gondolat teremtő energia, mely képes arra, hogy valóságot teremtsen körülöttünk. Nem képes azonban arra, hogy a nem létezőt létezővé tegye. Ez az alma a kezemben akkor is csak egy alma lesz, ha én bőséghozó csodaelefántnak képzelem, s a gyertya is csupán gyertya marad, bármely holdfázisban égetem. A szertartások értelme nem a bevonzásban, hanem a meditációban van, ahogy a gyümölcs is a testemet táplálja belülről, s nem indít meg körülöttem semmilyen gyarapodást.

Így, annak látva mindent, ami a maga valóságában van, olyan ajtók nyílhatnak ki előttünk a mágia segítségével, amik addig zárva voltak. Ám ha hitünk nem realizáltuk, egyre mélyebbre süllyedhetünk a bajokban, várva a megígért csodát, ami mindig egyre távolabb kerül tőlünk. Gyakran kísérik természetfeletti jelenségek, csapások az ilyen ember életét, hiszen gondolati energiája, a benne egyre erősödő sóvárgás tápláléka lehet az árnylényeknek, démonoknak, még messzebb vezetve így az egyént a fénytől. A pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve, tartja a mondás, s igaz ez az ördögre is, akit szemtől szemben nem lehet felismerni. A boldoguláshoz tehát nem csak hit kell, a csoda ugyanis nem érkezik magától, de ha képesek vagyunk a realizálásra, ha emellett teszünk is érte, minden helyzetben lehet találni valamilyen lehetőséget a javításra. S eközben hitünk tovább nemesedik szívünkben, ahányszor csak feltekintünk a csillagos égre, átitatódva a végtelen létezés megfoghatatlan lendületével, és csodálatos misztériumával...

Szofril