Kérni és elfogadni

Segítséget kérni nem könnyű dolog. Az ember büszkeségétől vezérelve nehezen mondja ki a „kérem” szót, vagy a „légy szívest”. Ha segítségre szorulunk legtöbben igyekszünk magunk, otthonunk falai közt megoldani a gondjainkat, legalábbis a többség, akik nem a sült galambot várják vacsoraasztalukra szállni. Általában szégyelljük gyengeségeinket, mintha azok hibák lennének, melyeket ki kell javítanunk, hogy újra teljes értékű tagjai lehessünk környezetünknek. Nekem betegségem miatt meg kellett tanulnom kérni és elfogadni, hiszen a sors úgy hozta, hogy enélkül nem boldogulnék a mindennapokban sem. Ennek ellenére gyakran ma sem könnyű kérnem. A büszkeség, vagy a beleérző képesség egyaránt megnehezítheti a varázsszó kimondását, de a visszautasítástól vagy a következményektől való félelem talán a legrosszabb.

Sokan gondolják azt, hogy nehéz annak, aki egy beteg embert ápol, mert a nap 24 órájában rendelkezésre kell állnia, s ez így is van. Tudom, mert látom szüleimen, akik rengeteg áldozatot hoznak értem, immár nagyon sok éve. De sokan nem tudják azt, hogy mennyire nehéz elfogadni ezt a sok áldozatot. Senki sem örül annak, ha szerettei miatta szenvednek, legyen szó akár csak egy apróságról is, például egy könyv odaadásáról, ami túl magasan van. Sok apró kérés tesz ki számomra egy egész napot, melynek köszönhetően kielégíthetem szükségleteimet, dolgozhatok és szórakozhatok. Mindet külön át kell gondolnom, hogy megéri-e miatta egy másik ember idejéből elvennem, vagy sem. Megéri-e miatta kockáztatnom azt, hogy kérésem elutasítják, vagy ami rosszabb, szemrehányást tesznek érte.

Ha valaki kér, s valaki segít az olyan, mint egy ki nem mondott szerződés. Két ember közt különleges kapcsolat jön létre, mert az egyik fél bevallja gyengeségét, s azt, hogy másoktól függ, míg a másik segítségével mutatja ki azt, hogy emiatt nem tartja őt kevesebbnek. Ha felborul ez a ki nem mondott szövetség, ha az egyik fél visszaél a másik helyzetével, annak a kapcsolat látja kárát. Hiszen a felesleges kérések kihasználtsághoz, a visszautasított kérések pedig kisebbrendűségi érzéshez vezetnek. Ezt az egyensúlyt csak is tudatosan lehet fenntartani, melynek egyik alapja a kölcsönös tisztelet. Ha bármelyik fél is visszaél helyzetével akkor abból rövidesen bajok származnak, kénytelen a másik fél is így tenni, melynek végeredménye katasztrofális lehet.

Én a magam részéről igyekszem mindig csak a legszükségesebbeket kérni, ösztönösen fogom vissza magam, ennek okáért sokáig nem is mozdultam ki otthonomból, csak ha a család ment valamerre. Ma már képes vagyok arra, hogy kérjek, elfogadjak és a magam módján viszonozzam is a szívességet, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy újra kérhessek valamit. Ez a folyamat, ha jól működik, ha szeretettel és megértéssel működtetjük, minden kapcsolatunk alapja lehet. Mikor törődünk valakivel, tettekkel mutatjuk ki azt, hogy fontos nekünk, akkor közelebb is kerülünk ahhoz ez emberhez. Közösen pedig sokkal több mindent elérhetünk, nagyobb dolgokra lehetünk képesek, míg kölcsönös a bizalom, és meghagyjuk a másik ember szuverenitását.

A kérések mögött mindig célok vannak. Az én célom lehet akár a túlélés, lehet akár a munkavégzés, vagy lehet bármi, a céljaimat mindig úgy tűzöm ki, hogy azokat el akarom érni. A kulcsszó itt az akarom. A céljaim számomra elég fontosak ahhoz, hogy akarjam őket. Csak így vagyok képes arra, hogy el is érjem azt, amit kitűzök magam elé. Sokan azt hihetik, hogy ha valaki szívességet kér, akkor azt nem lehet határozottan akarni, csak vágyni rá, különben máris felborul az egyensúly. Ám a mágia alapja, minden cselekedet alapja az, ha valamit célul tűzünk magunk elé, akkor azt minél határozottabban képesek legyünk realizálni, ezt pedig csakis úgy érhetjük el, ha akarjuk. Ha valamit csak szeretnék, akkor az olyan, mintha egy pillangó verdesne a szárnyával, vagy a ahogy a halak sodródnak az árral.

Ám léteznek olyan halak is, akik szembe úsznak vele, létezik még a természetben is az a határozott kitartás, amit az akarat táplál. A túléléshez is erre van szükség, bár mai világunkban már nem kell megküzdeni egy mamuttal, hogy enni tudjunk, így életben maradjunk, mégis, ha valaki csak sodródik, abból sosem lesz sikeres ember. Az én túlélésem egyrészt azokon múlott, akik eddig segítettek nekem a nap minden órájában, az év minden napján, de másrészt azon is múlott, hogy én magam akartam, voltak céljaim, s tudatosan, vagy tudat alatt, mágiát gyakoroltam. Ha nem akartam, csak kértem volna, ma már egészen biztosan nem lennék itt, még akkor sem, ha minden segítséget megkaptam volna. Ám én még nagyon-nagyon sok mindent akarok...

Szofril