Műanyag jelen

Gyerekkoromban sokat játszottunk unokatestvéreimmel különböző szerepjátékokat. Mi falun nőttünk fel, így rendelkezésünkre állt a kert, melyre a teraszunk nézett. Szinte minden játékunk szerepjáték is volt egyben, melyhez felhasználtunk minden tárgyat a környezetünkből. Gyermekkorunk fantáziája képes volt a teraszt bázisként látni, a kutyát pedig földönkívüli lénynek. A tűzifa, mely várta a telet az ellenséges bázis volt, míg a számos plüssállat képviselte játszótársainkat. Azt gondolom, a sok megpróbáltatás ellenére boldog gyermekkorom volt. Játékokban nem szenvedtünk hiányt, még úgy sem, hogy nem volt körülöttünk minden teli a modern kor vívmányaival, műanyag játékokkal. Meg tudom számolni gyermekkorom műanyag tárgyait, míg jelenemét biztosan nem sikerülne. Volt például vízipisztolyunk, vonalzónk, és labdánk. Voltak műanyag székek, melyek, ha jól emlékszem tavaly lettek kiselejtezve, mert eléggé megkoptak az idők során, bár el nem törték. Jól bírtak akár tíz évet is szolgálni, igaz, meglehet ma már nem is engedélyeznék az összetételét, mert kiderült, hogy mérgező.

Az otthonomban még ma is jól látni a kis gézengúzokat, ahogy játszanak a kertben, ahogy kerékpárral randalíroznak a forgalmat mellőző kis utcákban. Most azonban ahelyett, hogy tücskökre vadásznának a kertben, órási műanyag játékvárakban, ugrálóasztalokon és családi méretű kerti medencékben töltik el idejük azon részét, amíg nem a számítógép vagy a televízió mellett ülnek. Nem gondolom azt, hogy a múlt jobb volt, nem idealizálom saját gyermekkorom, ahogy nem teszem azt szüleimével sem, ám kénytelen vagyok észrevenni a különbségeket. Ötven évvel ezelőtt még a műanyag értékes dolognak számított, hetven-nyolcvan éve olyan felfedezésnek, ami megváltoztatja a világot. Húsz évvel ezelőtt már a mindennapjaink részének éreztük, ma pedig már el sem tudjuk képzelni nélküle az életünket. Olyannyira hozzánk nőtt ez az új, vagy inkább újjá alkotott anyag, hogy ha a ma a földön lévő összes műanyagot egybeolvasztanánk az kétszer vagy talán már háromszor is képes lenne betakarni bolygónkat.

Felvetődik hát ezek után, hogy mi is ez az anyag? Kőolaj és egyéb vegyületek, melyek szupertitkos elegye alkotja meg a megfelelő keménységű, rugalmasságú, és ellenálló képességű anyagot, mikor milyenre van szükség. A gyártó cégek még a közvetlen megrendelőnek sem árulják el azt, hogy ténylegesen miből is áll a vegyület, nehogy valaki is ellophassa a receptet. Vagy talán más az oka? Lehet, hogy azért nem mondják meg mert mérgező az előállított termék, és ezt nem szeretnék, ha kiderülne, mert akkor a világ egyik legnagyobb iparágának be kellene ismernie, hogy mit tettek és le kellene állnia? Az igazságot nem tudjuk, mivel két pólusra oszlik az ezzel kapcsolatos véleményeket nyilvánosságra hozók tábora. Az egyik oldalt ott vannak a gyártó cég által bemutatott bizonyítékok, melyek szerint semmi ártalmas nem szabadulhat fel a kerti székből, vagy akár a cumisüvegből, esetleg a PET palackból. Egyedül az újrahasznosítást kellene megoldanunk, hogy ne legyen belőle ökológiai probléma. Másik oldalt ott vannak azok a független vizsgálatok, melyek szerint apró műanyag részecskékkel van tele már minden ember teste, ott áramlik a vérünkben, okozva ezzel ártalmas mutációkat, betegségeket.

Én azt gondolom, az igazság valahol a kettő között van. A műanyag veszélyforrás ránk nézve, a jövőnkre nézve, ezért azt tudatosan kell használnunk és fejlesztenünk. A változás szükségszerű, melyhez alkalmazkodnunk kell. Az új eszközöket használni kénytelenek vagyunk, és bolondok is lennénk elvetni azt, ami megkönnyíti életünket. Mindezt azonban értelmes emberek módján kell tennünk. Nem elég, ha csak elfogadjuk, hogy ma már szinte egyáltalán nem kapunk a boltban olyan élelmiszert, melyen ne lenne valamilyen műanyag csomagolószer. Fel kell fognunk, hogy ez nem csak ránk van hatással, de gyerekeink gyerekeire is, sőt, az egész bolygóra. A használati tárgyaink többsége már eldobható, ha funkcióját elvégezte már használhatatlan szemét lesz belőle, amit jobb esetben is óriási szeméttelepeken tárolnak. Az újrahasznosításhoz külön kell válogatni a különböző anyagokat, ami nálunk még meglehetősen ritka, ezért a szemét megsemmisítésre vár, de így is mérgezi a környezetét. Még rosszabb, ha azt csak úgy jártukba-keltünkbe dobják el az emberek. Egyetlen PET palack 500 év alatt bomlik le, mely idő alatt mérgeket bocsájt ki magából.

Ha most az kérdezik, hogyan jön ez a mágiához, azt kell feleljem, az maga a mágia! Hiszen szellemi fejlődésünk alapja az, hogy körülnézünk a világban, a környezetünkben és levonjuk a következtetéseket. Felismerjük korunk negatívumait és teszünk ellene, kijavítjuk a hibákat. Ahogy testünknek nem tesz jót, ha piszkos, ahogy lelkünk szenved, ha nem jut fényhez, úgy bolygónk is szenved már most attól, hogy nem vagyunk iránta felelősséggel. A mágia a cselekvésre tanít, arra, hogy összhangba kerüljünk a természettel, hogy a naplementét nézve ne kelljen szemeinkkel kerülgetni az otthagyott szemetet a földön. Mágia a megtisztulás, melyet meditációval érünk el, és ha körülöttünk rend és harmónia van. A feng shui tanítása szerint minden tárgy hatással van ránk otthonunkban, s ezért megfelelő minőségű és helyzetű tárgyakkal kell körülvegyük magunkat.

A keleti egyszerűség gyakran ma már csak egy mítosz, de miért vetnénk el azt, ami jó? Törekedjünk arra, hogy minél kevesebb szemetet termeljünk ki, hogy olyasmit vásároljunk, amire valóban szükségünk van, s igyekezzünk mindent újrahasznosítani. Mi egyszerű emberek ennyit tehetünk azért, hogy földünk kevesebbet szenvedjen, és legfőképpen akarjuk tudni azt, hogy mi történik körülöttünk. Ne legyenek titkok, ne legyen tájékozatlan alkalmazkodás a világon, mely lehetővé teszi mindezt a katasztrófát. Vegyük észre azt, hogy végletekkel nem jutunk sehova, hiszen az új anyagok kikísérletezésére szükség van. Környezetkímélő bioműanyagokba kellene gondolkodnunk, hiszen ezen különlegesen alakítható és strapabíró anyagok nélkül nem jutnánk ki a világűrbe, nem fejlődne az orvostudomány és nem haladna a technika. A valódi mágia ez, hogy megtaláljuk ennek a módját anélkül, hogy közben elpusztítanánk saját világunkat...

Szofril