Szeptember

Megkövült csendben ülök, egy domb tetején, figyelem, ahogy tőlem nyugatra a zempléni hegyek mögött szépen lassan, elbújik a Nap. Hét óra elmúlt és már látni az éjszaka jelét, ami egyre nagyobb időszakot ragad ki magának a napból. A hónap első meditációja késve kezdődik, ahogy írásom is, késve érkezik meg oldalunkra. Nem sok időnk volt a munkák miatt eddig az elmélkedésre, arra, hogy átgondoljuk azt, van-e még értelem létezésünkben elrejtve, vagy már nincs.

Mindeközben, míg elmélkedek, nem szabad elfelednem a harcot a mindennapokkal, azzal, amit akadályként, szinte nap, mint nap gördítenek elénk, azzal, ami felett csak csupán csukott szemekkel tudunk létezni, mert már elviselhetetlen a látványa is. Sok barátom kérdezi meg, miért nem a körülöttünk lévő nyomorról vagy bajainkról írok, amelyek szerelmemmel rendszeresen érnek minket? Az ország helyzetével kapcsolatban miért nem a rossz politikát hozom fel legnagyobb gondnak, mikor elmélkedek, mikor meghagyom gondolataimnak a szabadságot? Nekik válaszom most is leírom, ha a szavaim nem értették volna tisztán. Véleményem az, hogy minden létező bajunkat az emberi butaság okozza, nekem az a legnagyobb ellenségem.

A politikát ismerem, nyomon követem az eseményeket, de erről nyilatkozni, csak ritka esetekben fogok. Igazán azt gondolom, hogy egy olyan országban élünk, ahol a többség nem becsül semmit és senkit, csak a saját zsebe és boldogulása érdekli. Ezzel különösebb baj még nem is lenne, de ha itt lenézek arról a dombról, amin éppen meditálni akarok, már látom, hogy sok a szemét. Aztán az út mellett még több van, amit az itt lakó emberek dobálnak el. A természet szemetes, a városok csak akkor nem szemetesek, ha van, aki összeszedje azokat. Sokan, sőt, rengetegen élnek egészségtelen módon, és itt nem az anyagiak döntenek, hanem saját maguk, mivel cigarettára telik, de gyümölcsre már nem. Sok embert, fiatalt és időset látok dohányozni, akik saját egészségüket teszik tönkre. Táplálkozás területén még rosszabb a helyzet, ott azt tudom írni, csoda, hogy élünk.

Én magam is dohányoztam, éltem egészségtelen életet. Szerencsére szemetelni, soha nem szemeteltem, ráneveltek, hogy ne tegyem. Nagyon kevesen mondták, hogy tegyem le a cigarettát, különösebben senkit sem zavart rossz szokásom, senkit sem érdekelt az, hogy több zsírt viszek be, mint hasznos fehérjét. A Szeptember ilyen, mivel mindig eszembe jut a múlt, az iskolakezdés, ami rettenetes volt számomra. Mindig hatalmas ideg volt bennem miatta, ezért is keveredtem a sötét útra, amit ha innen nézünk, a javamat szolgálta, ha onnan nézzünk, akkor elkerülhető lett volna.

Visszatérve a táplálkozásra és dohányzásra, mindenre magamnak és barátnőmnek kellett rájönnünk. Értelmes forrással nem rendelkeztünk, az orvosban nem lehetett bízni, így maradt a kísérletezés. Élni, egészségesen kell, sokba ez nem kerül, csak nehéz átvágni magunkat a tömegen, amelyet mindenki ki akar szolgálni. Jó az, ha sok zsírt, olcsó felvágottat és húst eszünk, hiszen ezzel nagy forgalmat bonyolítanak le az üzletek. Extrém ha valaki valami egészségeset és tisztát akar, még most is, amikor még a csapból is az egészség folyik. Nincs rá igény, ami nagyon a falunkban látszik meg, ahol szalonnát és kolbászt, párizsit lehet kapni, de teljes kiőrlésű kenyeret csak rendelni lehet, ami nem is jó, hiszen színezékkel érik el a kenyér megfelelő színét, adalékokkal az állagot. A pék nem tud valódi kenyeret sütni, nem tud, vagy nem akar, mert nincs rá igény.

Hát egy ilyen országban élek, ahol ilyenek az emberek, ahol a többség miatt, szenved az, aki gondolkodni és haladni akar. Ahol a többség szegénységre hivatkozik, miközben rágja a cigarettát, még akkor is, ha segélyből kell eltartania a családját. Mi ez, ha nem a butaság? Szóval, válaszom az, hogy nem jó még politikáról írni, hiszen úgy fest, hogy a mostani többség, pontosan ilyen vezetőket érdemel, amilyenek most vannak. Az, hogy néhány sorstársammal, akik az értelemmel élő emberek táborában vannak, szenvedünk, az már mellékes.

Megjegyzem, mi nem a politikusok miatt szenvedünk, hanem azok miatt, akik hatalmat adnak nekik, akiknek elegendő ez a minőség, amit most kapnak. És tudom, már hallom a válaszokat, hogy nincs más, ezeket kell szeretni, szóval megannyi közhelyet lehet felsorolni érvelve azzal, hogy vagy jobbra, vagy balra de választ valakit. Hogy nincs lehetőség, alternatíva, arra hogy válasszunk, az balgaság. Balgaság, mert ha valaki szemetet dob el az utcán, annak ott a döntés joga, hogy meg teszi-e, vagy sem. Ott van jogunk arra, hogy eldöntsük dohányzunk-e, vagy abbahagyjuk? Ott van a lehetőségünk arra, hogy zsíros kolbászt, vagy kevésbé zsíros margarint, esetleg húst vegyünk, hogy együnk-e zöldséget, gyümölcsöt, vagy csak nehéz tápláló ételeket vigyünk be szervezetünkbe. Választani, dönteni és tenni valami ellen lehet, de úgy látszik, mindenkinek az a jó, ami van, vagy éppen ami volt, mert viselkedése arra utal, hogy neki pontosan úgy felel meg az élet, ahogy éppen él.

Mindig van egy első lépés, ami magasabbra szintre vezet. Ezért a meditáció is, ezért a gyakorlati és elméleti mágia is, de ehhez azért legtöbbször hétköznapi életünket kell megváltoztatni, rossz szokásainkat eldobni. Ha majd többen élnek egészségesen, mint egészségtelenül, ha majd kevesebben dohányoznak, mint nem dohányoznak a felnőtt lakosság körében, akkor majd írok a politikáról, aminek egyenlőre nem sok értelme van, hiszen a lakosság, a többség, sajnos pont olyan vezetőket érdemel, amilyeneket az eddigi húsz évben választottak. Nem teszek kivételt, nem pártoskodom jobbra vagy balra, mivel mindkét fél silány utánzatait tartalmazza a valódi vezetőknek és politikusoknak, nagyjából annyi köztük a különbség, mint a pék kenyere, amit a boltokban kapni, és a valódi kenyér, amit egykor nagyanyám sütött...

Lassan lemegy a nap, táblagépem egyre fényesebben ragyog, miközben érintő ceruzámmal e sorokat írom. Szeretem a most következő hónapot, amelyben már figyelni kezdem az ősz jeleit. A leveleket a fákon, ahogy hamarosan elérik őszi, sárgás színeiket, majd hullani kezdenek, miután megérkezik a tél. Számomra a Nap, nagyon jelentőségteljes égitest, nem tudom miért szeretem ennyire. Egyszer, ha minden küzdelmünk jól alakul, ha sikerrel vesszük az akadályokat, amelyek barátnőm betegsége miatt adódnak, minden évszakban elhozom majd megnézni a naplementét. Szentélye, temploma ez életemnek, melyben elképzelek egy olyan pillanatot, ami még nem születhet meg, ahol életünkben először vagyok szerelmemmel, szabadon a természetben, ahol látni a lemenő Nap csodáját...

Elképzelem, hogy együtt vagyunk és lassan megérzem azt a fájdalmat, amit kimért nekem az élet, azt, hogy még mindig távol vagyok attól akit szeretek, még mindig nem foghatom kezét és lehetek vele minden percben, amikor csak akarok, mert egy olyan országban élek, ahol egy értelmes emberre jut ezer bolond. Nem akarok gyűlölni, nem akarom sajnálni magunkat, dolgoznom kell, dolgozni, hogy álmaink megszülessenek, hogy legyőzzem a hétfejű sárkányt és enyém legyen a királykisasszony, akinek sajnos nem király az édesapja, így a fele királyság elmarad, de szívünk és lelkünk birodalma legalább kiteljesedhet...

Kezdődjön hát a Szeptember!

Thons