Árnyékos oldal – választás kérdése

A mai nap egy filmet láttam, amiben a jóképű, gazdag és fiatal főszereplőt baleset éri, melynek visszamaradó nyoma az arcának teljes eldeformálódása lett. Ezt követően az egész élete romba dől, személyisége kifordul magából, mert nem képes együtt élni megváltozott helyzetével. Annyi hasonló filmet láttam már, ahol vagy a hiúság, vagy a mozgáskorlátozottság miatt az ember mindent tönkretett maga körül. Persze a drámaírók tudják azt, hogy ez kevés a nézőnek, és a végére szépen helyre kanyarítják a dolgokat. De vajon a való életben mindez szintén ilyen szépen alakul? Az önsajnálat képes tönkretenni az ember egész életét. Az önsajnálat az, ami minden lehetőségtől megfoszthat minket azáltal, hogy fekete lencséjű szemüvegként nem is engedi azokat agyunknak felfogni. Az önsajnálat az, ami egyfajta sajátos nézőpontot teremtve, külön világba zárja az embert, ahol képtelen másra gondolni, mint a saját problémájára. A leggyilkosabb fegyver, melyet csak is saját magunk ellen vethetünk be. Nagyon sokféleképpen támadhat, okozhat magányt, dühöt, de akár paranoiát is. Általában megfoszt minden emberi kapcsolattól, hiszen ebben a világban, melyet teremt, mind egyes egyedül vagyunk képesek létezni. Kisugárzásunk megváltoztatja, a régi jó barátok immár nem értenek meg minket, kerülik a társaságunkat és mindent fordítva látnak, mint mi, akik éppen az önsajnálat csapdájában vagyunk. Általában ezzel egyidejűleg hihetetlenül balszerencsésnek érezzük magunkat, sorra következnek be a peches történések, mintha egy dominó sorozatot döntenénk le.

Az önsajnálat mindannyiunk életében megjelenik, és kistestvére az önzésnek. Valamilyen szinten mind önzőek vagyunk, annak kell lennünk ahhoz, hogy életben tudjunk maradni. Az önzés létfeltétele az életben maradási ösztönünknek. Bizonyos szintig ez egészséges, cselekvő energiákkal lát el minket. Hiszen teszünk valamit önmagunkért, azért, hogy életünk fejlődjön. Az önsajnálattal viszont épp az ellenkezőjét tesszük, azzal nem teremtünk semmit magunk körül csak rombolunk. Azt nagyon könnyű észrevenni, mikor más sajnálja magát, de azt nagyon nehéz, amikor magunk tesszük azt. Belegondolva, már a mai nap is sajnáltam magam, amiért nem lehetek azzal akit szeretek, míg más igen. Az önsajnálat indított el az irigység felé vezető úton. Tegnap is sajnáltam magam, mikor más helyett kellett dolgoznom, és haragudtam arra, aki így kihasznált. Újabb rossz indulat az önsajnálatból, ahelyett, hogy vagy nemet mondtam volna, vagy rendesen elvégzem a munkát. Előtte azért sajnáltam magam mert igazságtalanul bántak velem, sajnáltam azt, hogy nem fogadtak el és kezeltek teljes emberként. Sajnáltam magam, amiért nem vehettem meg amire vágytam.

Sorolhatnám a végtelenségig, hogy mennyi okom lenne az önsajnálatra, amiből aztán versenyt is csinálhatnánk. Kinek van több oka sajnálni magát? Az ok mindig megvan az önsajnálatra, és nap mint nap szembesülök vele, hogyan is teszi tönkre apránként az emberek életét, a szeretteim, a szomszédaim, a környezetem életét. Nem szükséges hozzá egy nagy negatív történés, baleset vagy egyéb katasztrófa, mindig van miértje. Nem szeretjük beismerni, én se szeretem, csak dédelgetni magamban, mint egy kismacskát. Hiszen a sors úgysem simogat, csak bottal ver! De most az egyszer, arra fogok figyelni csak és kizárólag, mi az, ami szép az életemben, mi az, ami újabb lehetőség lehet a számomra. Egyébként nem is olyan nehéz, hiszen ma is annyi öröm ért. Szabadnapom volt, pihentem és beszéltem azzal, akit mindennél jobban szeretek. Nem veszekedtem senkivel, tettem az egészségemért, finomat ettem, és néztem egy majdnem jó filmet is, ami ehhez a kis naplóbejegyzéshez vezetett. Mindezt én alakítottam így, tettem a békéért, megragadtam a telefont, az egyetlen összekötő kapcsolt szerelmemmel, és tudatosan figyeltem étkezésemre és rossz szokásaimra. Ilyen rossz szokás az önsajnálat is, amire mától kezdve jobban fogok figyelni, bármilyen – látszólagos – balszerencse is ér, vagy történnek olyan dolgok, amik kimozdítanak a kényelmi zónámból. Ez a mindennapok mágiája, apró felismerések, melyekből mantra, vagy meditáció születik. Végül teljesen beépülnek életünkbe, még ha néha meg is feledkezünk róla, újra és újra felidézem...

Szofril - 2013. 11. 03.