Szeptember - A napéjegyenlőség hónapja

Zöldek a napsütéses reggelek és a delek olykor még tudnak nyarat idézni. A Zemplén ilyenkor ölti fel legszebb arcát, amely sem nyarat, sem őszt nem jelez, mintha a paradicsomban lennénk egy pár röpke nap erejéig, míg nem az első száraz falevél, földre nem hullik, vagy meg nem érkezik az első igazi őszi eső, amely már gyakran szeptemberben az őszi napéjegyenlőség előtt bekövetkezik. A hegyvidék még csodás, varázslatos, különösen addig, míg meg nem érkezik az első hó, hiszen az olyankor már egy másik csoda, másik világ.

Az egész hónap egy meditáció, rengeteg változással, amit mi magunk is megélünk. Hazánkban az iskolakezdés hónapja ez, amit sosem értettem, hiszen még sokszor lehetnének nyitva a strandok, illetve sok fesztivál csak most kezdődik el, korlátozva így a diákokat abban, hogy részt vehessenek a fesztiválon. Nem mintha olyan értékes programokat adnának, hiszen napjainkban az érték egyre kevésbé tűnik fel a színpadokon, ott inkább a populáris tömegszórakoztatás eszközeivel találkozhatunk, amelyek meglehetősen lagymatag stílusban próbálnak magához csalogatni minél több korosztályt.

Az ősz lassan megérkezik, szeptember 23.-án hivatalosan is ősz lesz, aminek a magam részéről egy kicsit örülök. Sok településen olvasok most tervezett őszköszöntő fesztiválról, amit nem nagyon értek. Úgy csinálnak az önkormányzati, állami vezetők, mintha nem lenne mire költeni a pénzünket. Egy kis, ezer fős faluban jártam a minap kerékpárommal, ahol másfél millió forintot adott a kormány, hogy falunap lehessen. Döbbenetesnek tartom ezt, hiszen ha egy falu, falunapot akar, akkor jöjjenek össze, dobják össze az ételre valót a zenét pedig oldják meg. Most hogy néz ki az, hogy a falu lakosai fizetik az adót, majd egyszer csak ebből az adópénzből visszakapnak másfél-milliót, hogy ünnepeljenek. Valahogy ez nem jó, hiszen nem az állami erőforrás elherdálása lenne a célja egy ilyen rendezvénynek, hanem az, hogy érezhessék az emberek, egy közösséghez tartoznak. Ahhoz pedig nem szükséges az állami szerepvállalás, az állam nyugodtan összpontosíthatna oda, ahová nem összpontosít.

Egy kis falu, ezer lélek, másfél-millió Forint. Hány kis falu van, hány ünnep amit az állam fizet, hány kisebb város és nagyobb, amire az állam most különböző összegeket oszt ki? Sajnos azt veszem észre a mindenkori kormányoknál, hogy a pillanatnyi örömöket jobb kampányeszköznek látják, mint mondjuk egy egészségügyi reform végrehajtását, vagy a szabadtéri sport parkok, futópályák építését, hiszen helyettük, most számtalan foci pálya épül, műfűvel és védőkerítéssel.

Erről nem a kormány tehet igazán, erről csak is mi tehetünk. Hiszen az ilyen rendezvényeken ott vannak az emberek és jól érzik magukat, ami nem baj, bár... Ha egy kicsit bárki is gondolkodna, akkor hátat fordítana, hiszen olyan pénzt, erőforrást tapsolnak itt el, amelynek megtermelésében ő maga is részt vett. Jelenleg hazánk nincs olyan helyzetben, hogy államilag fizetett, helyi ünnepekre legyen keret, miközben a közkutakat rendre zárják le, mert az önkormányzatnak nincs pénze a vízdíj fizetésre. Ehhez képest, mindenki jól érzi magát, jól fogja érezni magát az őszi fesztiválokon is, a számtalan szüreti bálon, amelyeken az állam kisebb-nagyobb mértékben szerepet vállal. Majd amikor árat emelnek, amikor az adót vasalják be, vagy éppen a gáz lesz elérhetetlen, gondolhatunk azokra a milliókra, amelyet most nyáron és ősszel eltapsoltak, a már szinte untig látott fesztivál celebek színvonal alatti előadására.

Nem akarok a politizálni, de ezt látom most. Amilyen régen volt egy Búcsú a faluban olyan már nem lesz. Azt ne keresse senki, mert az egyház már nem fog össze senkit, már nem képes egy közösséget életben tartani, úgy ahogy régen. Nem baj ez, csak meg kell tanulni önállóan élnünk, hiszen egyéniségek vagyunk mindannyian. Abból látszik ez, hogy régen valóban olyan volt a Búcsú, amit az emberek saját erőből szerveztek meg. Voltak kivételek, ahogy most is lennének kivételek ha megfékezné valaki a pénz szórást, de az, ami volt már nem lesz. A falu, a település ahol lakunk, a város, nem lesz olyan homogén közösség, mint a világháború előtt. Nem lesz olyan, mint volt, amelynek legtöbben csak a szép, a boldogságos oldalára emlékeznek, mert azt akarják, hogy csak arra emlékezzünk. A Wass Albert-féle idea nem létezik, sosem létezett csak az író fejében. Hazánk valósága másabb mint az a kép, amelyet a politikusok akarnak belénk táplálni, érkezzen az jobbról, vagy balról, a kép hamis.

Mindezért, aki teheti, töltse a szeptembert csendes lázadással, ne működjön együtt azzal a pénz és erőforrást szórással, amelynek tanúi lehetünk. Ne növeljük a tömeget fesztiválokon, a falunapokon, vegyék észre azt, hogy sem mulatva, sem sírva, az értelmetlen erőforrás felhasználást nem toleráljuk semmivel. Tudom, tavaszt nem csinálunk, hiszen ahhoz kevés a fecske, de legalább az őszünk, a szeptemberünk lehet olyan, ahogy egykor azt egy hatalmas erő megálmodta, a Természet...

Thons