Peches időszak vagy átkozott lennék?

Az elmúlt hónapokban semmi sem jött össze – mondja ezt az az énem, amelyik előszeretettel sajnálja magát. Valóban, elég sok dolog sült el balul, szinte a kéthetes szabadságom óta, mint a dominó, úgy jönnek egymás után a megoldásra váró problémák. Először az időjárás ítélt fogságra, elvégre az idei nyár nem volt kevésbé szeszélyes, mint az április, ezért rengeteg programot el kellett halasztanom. Később édesanyámról derült ki komoly betegség, ami – mivel családunkban elég komolyan függünk egymástól – szintén feladta a leckét. Műtétről is szó volt, és még sok másról, ami miatt sok dolog alakult másképp, mint szerettük volna. Többek között az építkezések, amikbe tavasszal kezdtünk bele, s ami aztán végkép nem a tervek szerint haladt. A liftet készítő cég ígérete – mely szerint karácsonyra meglesz – még április elején valóban igaz lesz, ha így megy tovább, bár még az is kétséges, hogy addigra egyáltalán feljuthatok-e kerekesszékemmel a tetőtérbe. Mintha elfelejtettek volna, vagy az idő állt volna meg, mert minden második héten esedékes telefonos érdeklődésemre ugyanazt válaszolták: dolgozunk rajta. Mivel én csak egy megrendelő vagyok, ezt nem kérdőjelezhetem meg, csak várhatok tovább, egyre türelmetlenebbül, hogy valóban elkezdődjenek a munkálatok.

Mindeközben egyre csak vártam az időt, mikor párom ősszel meg tud majd látogatni, hiszen június óta nem láttuk egymást, most pedig már október felé járt. El is jött az idő, kezdetben minden szép és jó volt, bíztam benne, hogy a jó idő is még megadja nekünk, hogy egy kicsit visszakapjunk a nyári elhalasztott programokból, terveztük az építkezéssel kapcsolatos munkákat és egy kirándulást is, amire rég vágytam. A harmadik napon azonban minden tervet keresztülhúzott a tény, hogy páromnak máris haza kellett utaznia beteg édesanyjához, akit az éjjel szív betegséggel kórházba vittek. Úgyhogy ismét elmaradt minden, aminek helyébe a szomorú búcsú és az idegeskedés lépett, egyszerre az anyukája egészségéért és a legközelebbi viszontlátásért. Elvégre az utazás oly költséges, hogy nagyon ki kell számolnunk, mikor is tudjuk beiktatni azt a költségvetésbe.

A hab a tortán már csak az volt, hogy két hete olyan csúnyán megfáztam, hogy még most is köhögőrohamok között írom ezeket a sorokat. Úgyhogy ha nem lennék mágus, ha nem foglalkoznék nap, mint nap a lélekcsapdákkal és a csodákkal, most biztosan azon gondolkodnék, hogy vajon nem vagyok-e véletlenül átkozott? Kedves Olvasóm, Te mit gondolsz, benned felmerül a kérdés, egy hónapok óta tartó pech széria után, hogy ez természetes-e? A helyzet az, hogy igen, az. Pontosan tudom azt, hogy nem misztifikálhatom túl a dolgokat, hiszen mindennek tudom az előzményét, tehát az okát. Az időjárás időnként kiszámíthatatlan, nem kell ehhez sem globális felmelegedés, sem eljövendő jégkorszak, a statisztikában minden ott van világosan. Édesanyám betegsége sajnos rossz életmódjának egyenes következménye. Bízom benne, hogy most – ha másért nem az ijedsége miatt – változtat bizonyos dolgokon. Az építkezés lassúsága... Azt hiszem ezt nem is kell magyaráznom, elvégre Magyarországon nem sok pontos, gyors vállalkozót ismerhetünk, persze tisztelet a kivételnek. Párom hamarosan visszajön egy hétre, úgyhogy amit tudunk bepótolunk, és reméljük jövőre a kirándulás is összejön majd. A kiszemelt úti célok úgysem szaladnak el addig.

Úgyhogy kedves önsajnáló énem, el kell ismerd azt is, hogy igenis sok jó dolog is történt velem az elmúlt időszakban. Elvégre előbb vagy utóbb, de el fog készülni a tetőtéri lakás, amit szerencsés módon van is kivel megosztanom. Van egy remek munkám, amit nagyon szeretek csinálni, s bár nem voltam olyan szabad, mint szerettem volna a nyáron, olyan új ügyfelekre tettem szert, akik már mondhatom, hogy a barátaim lettek. És vannak terveim a jövőre nézve, amiket minden erőmmel igyekszem megvalósítani. Ezt semmilyen pech széria nem veheti el tőlem. De ha megadnám magam a mélabúnak és az önsajnálatnak, valószínűleg egyre mélyebbre kerülnék az örvény alja felé.

Meg kell valljam, hogy máskor rettegek attól, ha elér a vírus, és megfázok, most viszont meg sem rezzentem egyszer sem az elmúlt két hétben. Hogy miért? Azért mert tudtam azt, hogy minden percet az életben el kell fogadnunk ahogy van és kihozni belőle a legtöbbet. A betegség azért van, hogy egy kicsit lustálkodhassunk – mondta anyukám, úgyhogy hallgattam is rá, és pihentem, hogy minél hamarabb tudjak újra dolgozni. Megnéztem egy csomó régi filmet, sok gyümölcsöt ettem, teáztam és felfedeztem magam körül mindazt, ami csodálatos, amit szeretek, és ami miatt tudom azt, hogy érdemes élni. Ha pedig az élet ennyire szép tud lenni és ennyi mindenre van lehetőségünk, akkor egészen biztosan nem lehetek én átkozott, nem igaz?

Szofril