Előítéletek csapdájában

Több mint 7 éve vagyok a szakmámban hivatásosan, és kicsit elegem van abból, hogy sokan beskatulyáznak valamibe, amikor rám néznek, vagy beszélnek velem. Nem ritkán tapasztalom máig azt, hogy ha megkérdezik, mi a foglalkozásom és megmondom, hogy okkult tanácsadó vagyok, megjelenik a szájuk szélén egy fajta félmosoly, mintha épp azt árultam volna el, hogy az elmegyógyintézetből szabadultam. Ezt követően az ilyen emberek nem vesznek komolyan, vagy elkezdenek gyerekként kezelni, esetleg kijelentik, hogy amit én csinálok az vagy a sátán szolgálata, vagy egyszerűen hülyeség, de sokszor még arra is képesek, hogy kapásból azt mondják rám, ingyenélő csaló vagyok.

Ilyenkor szeretném, ha az illető csak egy pillantást vetne a mindennapjaimra, a munkával töltött hétvégéimre, arra, hogy mennyi akaraterő és szellemi energia szükséges ahhoz, hogy úgy tudjak tanácsot adni, ahogy azt kell. Mert nem ám annyiból áll ez a munka, hogy a hasamra ütök, vagy egyszerűen a megérzéseimre hallgatok. Sokan azt gondolják hit alapon megy az egész, hogy minden szavam, tanácsom valami legenda vagy látomás alapján jön, s ezért kérem el a tisztelet díjam. Igazából ez a legkevésbé sincs így, bár a látomás maga valódi, de azért keményen meg kell dolgozni.

Nem akarom most tovább ecsetelni azt, hogy mivel is jár a munkám, és hogy nekem ez egy életstílus, míg másnak mindezt megítélni csupán egy pillanat műve. Egyszerűen elkeserít az a tény, amit a múltkor is tapasztaltam egy alapítványi tagnál, akivel volt szerencsém elbeszélgetni, hogy mennyire lenéző lett attól kezdve, hogy megtudta a foglalkozásomat. Elkezdte felsorolni, hogy ők azoknak segítenek, akik nem dolgoznak, akik nem számíthatnak senkire, és hogy én mennyire jó helyzetben vagyok hozzájuk képest. Megjegyzem, nem kértem a segítségüket, bár a célkitűzéseikbe betegségem miatt úgy érzem magam is beleesnék, de nem kezdtem el vitázni. Akkor is azt gondoltam, amit most, hogy én mindig is élni fogok az élet adta lehetőségeimmel, s amíg erőmből kitelik dolgozni fogok. Ennyit tehetek azért, hogy az életem jobb irányba terelődjön és egy élhetőbb, rám szabott környezetben teljen. A munkámért cserébe el fogom kérni a tisztességesnek gondolt árat, mert ez szerintem így korrekt. És hiszem azt, hogy a munkám sokak számára segítség, mert hittel és alappal végzem azt, nem pedig pusztán vagyonszerzés miatt.

A másik véglet az, amikor megrohannak az ingyenes jóslás kérésekkel, s ha én ezt elutasítom, rögtön kóklernek kiáltanak ki. Milyen dolog „Isteni adományért” pénzt kérni. Az ilyen gondolkodású emberektől csak azt szoktam kérdezni, hogy ők vajon hány órát dolgoznának ingyen? Vajon ha munkaadójuk azt mondaná nekik, akár szombat délután, hogy menjenek be egy kicsit túlórázni, de fizetés nélkül, mert rendesek és aranyosak, vajon mit felelnének? Mindennek ára van. Ahogy az anyagi világban pénzzel, úgy a mágiában áldozatokkal és egyéb következményekkel fizetünk meg minden tettünkért. Az ingyenes munka annyit is ér, amennyit fizettünk érte. Ha valaki ingyen jósol, akkor annak valószínűleg nincsen benne annyi munkája, hogy érte pénzt kérhessen, tehát kezdő. Ha viszont nem így van, akkor is felborul az egyensúly, mert a meg nem fizetett munka ott nyomja a lelkét annak is, aki végezte, és annak is, aki nem fizetett érte.

Visszatérve az ingyenes jóslást kérőkre, a mai napon kilenc ilyen üzenetet kaptam. Sok elkeseredett ember, akiknek vagy volna pénzük, de nem szánnak ilyenre, vagy nincsen és ezért kérik a segítségemet. Az egészben az a szörnyű, hogy miután a tiszteletteljes elutasításom megtörténik elkezdődik az ócsárlás és a becsmérlés. Természetesen tisztelet a kivételnek! Őszintén megvallom, ilyenkor örülök, hogy nem tettem meg, amit kértek, mert a sugárzó indulatokból nyomban rájövök, hogy sok esetben saját maguknak köszönhetik a jelen helyzetüket. Hiszen mint tudjuk nem az átok az ami visszaszáll, hanem tetteinknek, gondolatainknak a következménye érik be. Így abból, ahogy megítélnek, kiderül az is, hogy mennyire szegényes vagy épp ellenkezőleg gazdag és színes valakinek a világa. A magam részéről csak annyit tehetek, hogy mágushoz méltóan igyekszem arra, hogy sose ítéljek túl korán, és mindig figyelembe vegyek minden apró részletet, mikor egy másik emberrel kapcsolatba kerülök.

Szofril