Június - A legzöldebb hónap
Thons 2015.05.27. 12:46
Június – A legzöldebb hónap
Lassan elértük a legzöldebb hónapot. Bárcsak mindig ebben a hónapban élhetnék, ahol mindig rövidek az éjszakák és tartalmasak a nappalok. Csak pillanatnyi a nyár, a hosszú tél mellett, amit remélem már jobban fogok bírni, mint a mostani telet. Nem csak a testnek kell élni júniusban, bármilyen csalogató is az élet ezer íze, amelyet felkínál nekünk ebben hónapban. Nem szabad megfeledkezni a lélekről, amelyet talán ilyenkor a legkönnyebb beszennyezni, persze szavaim most csak kevesek értik igazán. Azok, akik még nem jutottak el oda, ahol én vagyok, másképpen értékelnek, más dolgokat tekintenek szépnek, mint én. Nem mondom, hogy magasan vagyok, mert az kérkedés lenne és máris elveszíteném szellemi előnyöm.
Június – A legzöldebb hónap
Lassan elértük a legzöldebb hónapot. Bárcsak mindig ebben a hónapban élhetnék, ahol mindig rövidek az éjszakák és tartalmasak a nappalok. Csak pillanatnyi a nyár, a hosszú tél mellett, amit remélem már jobban fogok bírni, mint a mostani telet. Nem csak a testnek kell élni júniusban, bármilyen csalogató is az élet ezer íze, amelyet felkínál nekünk ebben hónapban. Nem szabad megfeledkezni a lélekről, amelyet talán ilyenkor a legkönnyebb beszennyezni, persze szavaim most csak kevesek értik igazán. Azok, akik még nem jutottak el oda, ahol én vagyok, másképpen értékelnek, más dolgokat tekintenek szépnek, mint én. Nem mondom, hogy magasan vagyok, mert az kérkedés lenne és máris elveszíteném szellemi előnyöm. Annyit mondok csupán, hogy az önpusztító élethabzsolás egyre messzebbre van tőlem, amit régen minduntalan megéltem.
Most látom igazán azt, hogy milyen hosszú utat is kell megtennie az embernek, fejlődéséért. Szeretek még mindig dolgokat, viszont már nem vagyok képes szervezetemnek ártani. Inkább a tiszta egészséges ételek vonzanak, az alkoholt, nem tartom mértékletes fogyasztását rossznak, viszont valahogy ösztönösen kerülöm. Nem vonz semmilyen bódulat sem, kivéve a meditáció világa. Csak is a természet, az út, ami képes inspirálni, ami képes bennem minden benső erőt életre hívni. Az edzések, a hatalmas terhelés, amelynek kiteszem magam, mind arról szólnak, hogy képes legyek helytállni, ebben a világban. Közben jóslatok születnek meg bennem a jövőről, az emberiség sorsáról, amit egyelőre nem írhatok le teljesen, hiszen legnagyobb része óriási egyet nem értést váltana ki az emberekből.
Egyszer mindennek eljön a maga ideje, ahogy annak is, hogy leírjam mindazt, amit a jövő hoz számunkra, hiszen a dolgok java, megjósolható. Jelenleg sok ember sorsa nehéz, nem látják maguk előtt a fényt. Mindent az anyaghoz kötünk, miközben nem gondolunk abba bele, hogy mi teszi a gazdagot boldoggá, mi tesz minket boldoggá? Érzések, amelyeket nem lehet pénzért megvenni. Maga az egészséges táplálkozás a legolcsóbb táplálkozási forma, csak ezt nagyon kevesen ismerik fel, illetve nem vagyunk mindannyian készek a megvonásra. Sok étel, amit egészségesnek adnak, fölösleges, nincs rá szükségünk, miközben az olajos magvakról, vagy zabról teljesen megfeledkezünk. A zöldségeket fillérekért lehet beszerezni a termelői piacokon vagy éppen a szupermarketekben, ahol gyakran van leárazott zöldségféle.
A gazdag ember vagy egészségesen eszik, vagy pedig dőzsöl, amivel tönkre teszi magát. Teljesen mindegy, hogy parizerrel vagy szarvashússal tesszük tönkre magunkat. Az élmény természetesen más, viszont mindkét véglet arra az életérzésre vágyna, amit csak is a helyes táplálkozás képes megadni. A gazdagnak van úszómedencéje, nagy kádja, míg én csak zuhanyozni szoktam. Viszont én merek úszni a Tiszában, én úszom a Balatonban, ha eljutok a közelébe, míg a gazdagoknak úszómedencét építenek a partjára. Figyelem ahogy a földközi tenger mentén villák sorakoznak, mindnél ott az úszómedence. Ugyan, minek oda medence, ha ott a tenger? Egy gazdag ember körbeutazza a Földet, oda megy ahová akar, míg én csak oda, ameddig kerékpárom bírja. Ahogy erőm növekszik, meglehet, egyszer körbetekerem Európát, mert szeretek utazni. A kerékpározás napi költségei elenyészőek bármelyik nyaralási formához képest.
Még valamit, le kell írjak. Egy gazdag embernek sok szeretője van, míg nekem csak egy. Előtte nem volt senkim, mégis tudtam boldog lenni. Nem vágyom ezer szeretőre, nem kellenek kéjlányok, csak szerelem kell, abban minden testi öröm megvan, érzelmekkel, míg a gazdag ember sosem találja meg az igazi tüzet.
Nagyon fontos leírnom, hogy lehet jó az ember, ha gazdag. Lehet igazsága annak, nem nehezebben mint nekem, csak másképpen. A példát csak azért írtam le, mert nagyon sokan pénzhez kötik a megvilágosodást. Sorsom Isten kezében van, amim van, azt már akár holnap is elveszíthetem. Viszont érzelmeim, gondolataim és érzékem a szépség felé, sohasem engedem. Nekem nagyon kevés van, mégis soknak tűnik az, ha elveszik, hiszen akkor mehetek kempingezni télen-nyáron.
Sokszor gondolkodom azon, mi lesz ha teljesen elszegényedem. Persze dolgozni akarok, írni is, tehát vannak dolgok, amelyeket szeretnék megőrizni. Totális elszegényedés esetén, jó gondolatnak tűnik, míg nyár van, főleg ilyen június, gyalog elmenni Afrikába, ahol meleg van. Ugyan félek a kígyóktól meg ott van mindenféle állat, de még mindig jobb mint a pesti fagyos éjszaka.
Szabadságvágyunk legnagyobb kulcsa a halálfélelem legyőzése, ha ezt meg mertük tenni, akkor már egy fokkal közelebb vagyunk Istenhez. Most szép zöld lesz Isten kertje, érdemes mindenkinek elgondolkoznia azon, hogy vajon mi is közte és egy gazdag ember között a különbség. Végezetül még egy példa erről, lehet ő Mercedesszel utazik, míg mi vonattal, viszont gondoljunk arra, hogy ő a fogyasztás miatt, jobban szennyezi a bolygót és retteg attól, hogy vonattal kelljen utaznia, tehát bátrabbak is vagyunk nála.
Thons
|