Alkoss, nevess, játssz

Még az újévi fogadalmaim közt szerepelt, hogy visszahozom mindennapjaimba a kreatív elfoglaltságokat. Régen ugyanis sokat festettem, művész gyurmáztam és mindenfélét kipróbáltam a gyöngyfőzéstől az origamiig. Az elmúlt négy-öt évben azonban másról sem szólt az életem, mint a munkáról, hiszen minél előbb fel akartam építeni a privát szférám. Úgy néz ki, hogy ez most sínen van, igaz ezzel kapcsolatban sokaknak lehetek hálás, mert önerőből még 20 év alatt sem biztos, hogy összejött volna rá a keret. Viszont ez alatt az idő alatt pont azt veszítettem el, amit rengeteg ügyfelemnek javasolok megtalálni, a játék örömét. Játék és nevetés nélkül nem lehet teljes az élet, és bár természetesen azért az én életemben is akadtak ilyen pillanatok, a kézművesség számomra sokat jelentett, nem is tudtam mennyire, még egyik őszi nap eszembe nem jutottak az alkotással töltött napok kellemes érzete.

Azóta készülök, gyűjtögetem az eszközöket és a terveket, hogy ismét megpróbálkozzam vele. Az idővel ugyan még hadilábon állok néha, de azért amit lehet rövidebb idő alatt azzal már megkezdtem a kísérletezést. Bevallom őszintén, hogy eleinte egy kicsit féltem, hiszen betegségem folyamatos leépüléssel jár, ezért tartottam tőle, hogy amit öt éve még meg tudtam csinálni gond nélkül, az mostanra lehetetlen feladattá duzzadt, s bizony akadtak is nehézségek. Van ami még lassabban megy mint eddig, de az aprólékos dolgokban még mindig jól jön a kitartásom. Sajnos ez sokszor kevés, hiszen mindenhez kell azért némi segítség, de ha jó a kedv, a közös munka még inkább feltölt.

Sokszor van, hogy ez tart vissza attól, hogy bármibe is belekezdjek, de rájöttem, hogy nem adhatom fel. Nagyon sok mindent meg tudok csinálni szinte teljesen egyedül is, és amíg képes vagyok rá, addig meg is kell tennem. Ilyen például egy gyümölcssaláta elkészítése, vagy egy szép krepp papír virág a nagymamáknak. Az általam készített csecsebecséket pedig elajándékozhatom, hiszen mindig jól esik kimutatni egy kis aprósággal a törődésemet. Ezért még jobban várom, hogy elkészüljön a tetőtér, és végre egy kicsit mással is törődhessek, kiélhessem az alkotási vágyamat, remélve, hogy ezzel valamit a világnak is visszaadok abból, ami úgy érzem bennem van.

Persze ha nem, az sem baj, hiszen ennek pont az a lényege, hogy ne görcsöljek rajta, csak élvezzem. Számomra ez sosem volt könnyű, mert én mindig mindenben az értelmet kerestem már egészen kisgyerek korom óta. Nem szerettem sosem csak úgy rajzolni, vagy játszani, mindig célok kellettek, és ezért is vagyok hajlamos arra, hogy 120 százalékosan odategyem magam, ha valamit el akarok érni. Ám most eldöntöttem, megtanulom hogyan is kell ilyen módon kikapcsolni, és nem dühöngök, ha nem sikerül valami, amit kitalálta. Ha pedig mégis valami szépet tudok összehozni, biztosan lesz, akinek örömet tudok vele szerezni...

Szofril