Őszi depresszió kontra mágikus gondolkodás

Mikor az ember nagyon szeretne valamit csinálni, megkapni, de nincs rá lehetősége, a legnehezebb dolog az, hogy lemondjunk az önsajnálatról és mások sajnálatának panaszkodás által való kikényszerítéséről. Ilyenkor a gondolataink folyton azon járnak, amit nem tehetünk meg, ami nem lehet a miénk, belesodorva ezzel a legmélyebb depresszióba, ahol már semmit sem észlelünk az élet többi szépségéből. Engem is gyakran környékez meg ez a kór ősszel, főleg ilyenkor, mikor inkább csónakkal lehet kint közlekedni, mint autóval a két vagy több Balatonnyi eső után, és bizony nagyon sok lelki erőre van szükségem ahhoz, hogy ne sírjam vissza a nyár legboldogabb pillanatait, mint egy óvodás gyerek. Még "csak" egy hónapja zárt be az időjárás a négy fal közé, melyre lélekben már előre fel voltam készülve - legalábbis próbáltam – de legalább egy évnek tűnik. Biztosítottam magamnak előre a bőséges szezonális elfoglaltságot, mint például a tanulás, a munka és a jó regények olvasása, de mindenre rá lehet unni idővel, ha az ember a szíve mélyén másra vágyna. Most jött el számomra az első pont, amikor le kell győznöm a bennem ébredező szétszórtságot, a testemben visszatartó fáradtságot, és agyamban érzett fásultságot, hogy ismét aktív és termelékeny lehessek, mint a szeptemberi hónapban.

De hogy is álljak ennek neki? A céljaim felidézése első lépésnek jónak tűnik, mert szeretek arra gondolni, hogy megteremtem az anyagi és egyéb téren a függetlenségem, de kevés ahhoz, hogy minden nap célratörővé tegyen, hiszen pont a kikapcsolódás az, ami hiányzik. Azt kellett hát felismernem, hogy annak megteremtése is csak rajtam múlik, még ha nem is csinálhatom azt, amire igazán vágyok. Ilyen jellegű tervekkel is teli voltam még nem olyan rég, csak elfeledkeztem róluk, mert minden időmet, amit éberen tudtam tölteni munkára használtam. Természetes, hogy ősszel sokan keresnek meg, hiszen ilyenkor mindenki elkezd kicsit befelé figyelni, és válaszokat keresni, de rájöttem, ha nem húzom meg a határt senkinek sem fogok tudni segíteni, nem hogy mindenkinek. A gond már csak a nekiállással volt, van. Ugyanis nehéz elszakadni a megszokott rossz szokásainktól, és olyasmibe kezdeni, ami hasznunkra van. Pedig nagyon itt volt már az idő, hiszen hetek óta alig vagyok képes tartani a diétám, és tornázni meg a többi, egészségem miatt fontos dolgot csinálni a lelki állapotomból eredő nyavalyáim miatt. Sokkal egyszerűbb ugyanis kis engedményeket tenni magunknak, mint megoldani a problémát magát. Úgyhogy most eldöntöttem, hogy a következő hosszú hétvégét csak pihenéssel, játékkal, vígjátékokkal és esetleg egy kis főzőcskézéssel fogom tölteni, hogy visszatérjen az az énem, amelyiket szeretem a tükörben is látni.

Szofril